Válassz csatornát:

Kék róka 12

Nincs kép
MűfajGyártási évHossz
Romantikus vígjátéjk202187 perc

Szereplők

Rendező: Pacskovszky József

Röviden a filmről

(2021.) Herczeg Ferenc legnagyobb színpadi sikeréből, a Kék róka című darabjából készült Pacskovszky József új tévéfilmje.

Tartalom

Herczeg Ferenc legnagyobb színpadi sikeréből, a Kék róka című darabjából készült Pacskovszky József új tévéfilmje. A franciás stílusban írt művet eredetileg a Vígszínházban mutatták be 1917-ben, majd műsorra került még Párizsban is. A történet az 1900-as évek elején játszódik, egy középosztálybeli szerelmi háromszög szereplői között. Cecile, a gyönyörű menyasszony vőlegényéhez sietve egy pillanat alatt beleszeret egy ismeretlen férfiba az utcán, akiről hamarosan kiderül, ő Sándor, jövendőbelije sokat emlegetett barátja, és tanúja. A kor erkölcsi normái szerint ebből a szerelemből nem lehet semmi, mivel Sándor egy gáncstalan lovag, akinek felfogása kizár minden kapcsolatot Cecile és közte. Sándor ugyan továbbra is gyakran jár a házaspárhoz, de feltörő érzelmei miatt sok időt tölt külföldön is. Egyik útjáról hazatérve, engedve a pletykáknak, úgy érzi Cecile megcsalja férjét. Mint jó baráthoz illik, felvilágosítja Pált, és szembesíti Cecile-t, a csalfa asszonyt. Ám ez még csak a kezdete ennek a történetnek, mely csavarokkal és félreértésekkel teli. A főbb szerepekben Zsigmond Emőkét, Száraz Dénest , Fekete Ernőt, Schmied Zoltánt és Sodró Elizát láthatjuk. A filmet Gózon Francisco fényképezte.

Mi a véleményed erről a filmről?

(0 osztályzat alapján 0,00)
A film értékeléséhez jelentkezz be vagy regisztrálj itt!

Hozzászólások

Összesen 0 vélemény
Hozzászólás írásához jelentkezz be vagy regisztrálj itt!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!

Nincs vetítés a közeljövőben.

Nincs több időpont.