Válassz csatornát:

Őrizetben - 24 óra a rendőrségen 16

Nincs kép
MűfajGyártási évHossz
n/a201459 perc

Szereplők

Nincs információ a szereplőkről.

Tartalom

Ez a mérföldkőnek számító dokumentumsorozat a valós élet legfeszültebb drámáit örökíti meg, amint a nap 24 órájában követi a súlyos bűncselekményeket kivizsgáló nyomozókat.

Epizódok / További részek

1. Évad
1. rész - A szerelem fáj
Egy megcsalt feleség egy adományboltnak adja volt párja ruháit, egy másik hölgy pedig egy erőszakos múltú férfitól kapott fenyegető üzenetek miatt tesz panaszt. Az első ránézésre két teljesen különböző ügyben mindkét nyomozó szinte keresztes hadjáratot indít, hogy a végére járjon annak, mi is történt valójában a gyanúsítottak és az áldozatok közötti kapcsolatokban.
2. rész - Egy pedofil vallomása
A megyében futótűzként terjed el a hír, hogy egy feltételezett pedofil az iskolából hazatérő kisgyerekeket próbálja elrabolni. A helyi sajtóhírek nyomán a rendőrséghez több száz hívás fut be pánikba esett szülőktől. A kamerák a súlyos bűncselekmények osztályának nyomozóit követik, akik egy kilencéves kislány beszámolója és egy fantomkép alapján a harmadik gyanúsított letartóztatására irányuló akciót irányítják.
3. rész - Az elejtett kokain
A mai epizód azzal indul, hogy egy fiatal férfi véletlenül nagy mennyiségű kokaint ejt ki a kabátzsebéből egy benzinkút előtt - és a térfigyelő kamera rögzíti ezt. Az ügyön a rutinos nyomozó, Colin Knight mellett az újonc közrendőr, Oly Tomlinson dolgozik, aki három hónapja csatlakozott a csapathoz.
4. rész - Másnap reggel
Szombat este van Lutonban, és a bedfordshire-i rendőrségnek családon belüli ittas vitákat és egy alkohol fűtötte verekedést kell kezelnie. Leanne Turner és Andy Parsons közrendőröket egy családi vita során elkövetett állítólagos bántalmazás kivizsgálásával bízzák meg, melynek áldozata egy kiszolgáltatott és gyönge 75 éves férfi. A gyanúsított a férfi hét éve vele élő ápolója. A segélyhívásban az idős férfi azt állította, hogy az ápolója tenyérrel fejen ütötte.
5. rész - Tiszteld atyádat
Egy hívő muszlim férfit letartóztattak azzal a gyanúval, hogy egy vasalóval bántalmazta lányát, miután ő hozzáment egy szerinte méltatlan férfihoz. Bár a bedfordshire-i rendőrség létrehozott egy külön "becsületbeli erőszakkal" foglalkozó egységet Lutonban, a nyomozást a CID nyomozójának, Rachel Chandlernek kell elvégeznie. Sikerül-e bizonyítékot találnia, mielőtt kifut az időből?
6. rész - Az évszázad bűncselekménye
Ittas zaklatás, üdítőlopás 98 penny értékben és egy 45 férőhelyes busz "kölcsönvétele" - mindez egy átlagos nap Wil Taylor megbízott őrmester számára. Míg egyes esetek a rendőrség idejének pazarlásának tűnhetnek, mások hamar komolyra fordulnak - például annak a három szexmunkásnak az esete, akiket egy helyi bordélyház elleni razzia során tartóztattak le.
7. rész - A szenvedély hevében
A nap 24 órájában követjük nyomon a bedfordshire-i rendőrség munkáját. A nyomozókat egy átlagos lutoni családi házhoz riasztják, ahol sokkoló látvány fogadja őket: két súlyos sérült - egy férfi és egy nő - és egy véres kés. A nyomozók versenyt futnak az idővel, hogy kibogozzák az esetet, és kellő bizonyítékot találjanak a vádemeléshez.
8. rész - Egy gyors és erős ütés
Egy éjszakai klubban kitört verekedést követően letartóztatnak két tizenéves lányt. A rendőrök egy 61 éves férfit is letartóztatnak, aki még életében nem éjszakázott a fogdában.
9. rész - Emberkereskedők
Amikor a bedfordshire-i rendőrség emberkereskedelem gyanújával letartóztat egy magyar párt Lutonban, Tom Stean nyomozó észreveszi, hogy már más feltételezett bűncselekmények miatt is körözik őket. A helyszínelők átvizsgálják a pár rejtett padlásterét, ahol bizonyítékra bukkannak ellenük.
2. Évad
1. rész - Mámoros szerelem
A bedfordshire-i rendőröknek ezúttal családon belüli erőszak eseteivel kell foglalkozniuk. Egy közös italozást követően letartóztatnak egy férfit, mert újdonsült felesége állítása szerint férje kétszer arcon ütötte. Miután azonban kijózanodnak, kijelentik, hogy kibékültek, és már élvezik a mézesheteiket. Más esetekben azonban maradandóbb következményekkel jár az alkohol és a kapcsolati feszültségek mérgező kombinációja.
2. rész - Idősek veszélyben
Több idős embert szexuálisan bántalmaztak egy sírkertben. Egy korábbi bűntett helyszínéről a rendőrség begyűjtötte egy támadó DNS-ét, és most letartóztatnak egy fiatal férfit. Vajon egyezni fog-e a DNS-minta?
3. rész - Törzsutasok
Cathie Layton nyomozó és Brett Jones jogi képviselő 16 éve ismerik egymást, és egykor együtt dolgoztak a rendőrségen, most azonban ellentétes oldalon találják magukat. Brettet egy rendszeres ügyfele hívta be az őrsre - aki történetesen Luton egyik legaktívabb betörője - és azt tanácsolja a férfinak, hogy egy szót se szóljon a kihallgatószobában.
4. rész - Rossz vér
Egy Luton melletti kisvárost tizenévesek által elkövetett bűncselekmények hulláma sújtja. Emma James nyomozó őrmester és Cathie Layton nyomozó 22 órás műszakot húznak le, hogy bizonyítékokat találjanak egy rablással és testi sértéssel vádolt fiatal férfi ellen. A férfi mindent tagad, és áldozatként festi le magát. Vajon találnak-e elég bizonyítékot ellene, mielőtt kifutnak az időből, vagy szabadon kell engedniük?
5. rész - Bűnös titkok
Országos rendőrségi akció indult gyermekpornográf képeket tároló, és egyes esetekben az interneten keresztül terjesztő személyek ellen. A mai részben a bedfordshire-i rendőrség két ilyen esetre bukkan ezen akció keretében: az egyikben egy orvos, a másikban egy iskolai dolgozó érintett.

Mi a véleményed erről a filmről?

(0 osztályzat alapján 0,00)
A film értékeléséhez jelentkezz be vagy regisztrálj itt!

Hozzászólások

Összesen 0 vélemény
Hozzászólás írásához jelentkezz be vagy regisztrálj itt!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!