Válassz csatornát:

Tűzben edzett 12

Tűzben edzett borítókép
MűfajGyártási évHossz
reality sorozat202540 perc

Szereplők

Nincs információ a szereplőkről.

Tartalom

Négy kovácsnak egy halom hulladékot kell átválogatnia, hogy elkészíthessék a jellegzetes damaszkuszi pengét. Pár intenzív kör után két kovács visszatér a saját műhelyébe, hogy elkészítsék a szokatlan, kígyóvonalú éllel rendelkező, összetett pallost.

Epizódok / További részek

1. rész - A japán katona
A Tűzben edzett című reality sorozatban négy kovács versenyez a tízezer dolláros fődíjért és a "Tűzben edzett" bajnok címéért. Az embert próbáló feladatokból álló fordulók során a versenyzők megtervezik és elkészítik a régi és új idők fegyverkovácsai mesterműveit, melyek ahogy a múltban, úgy a jelenben is halálos fegyverek.
2. rész - A keresztes vitéz kardja
A Tűzben edzett című reality sorozatban négy kovács versenyez a tízezer dolláros fődíjért és a "Tűzben edzett" bajnok címéért. Az embert próbáló feladatokból álló fordulók során a versenyzők megtervezik és elkészítik a régi és új idők fegyverkovácsai mesterműveit, melyek ahogy a múltban, úgy a jelenben is halálos fegyverek.
3. rész - Chakram

4. rész - Viking csatabárd

5. rész - Katar

6. rész - Az Erzsébet-kora beli tőr
A Tűzben edzett című reality sorozatban négy kovács versenyez a tízezer dolláros fődíjért és a "Tűzben edzett" bajnok címéért. Az embert próbáló feladatokból álló fordulók során a versenyzők megtervezik és elkészítik a régi és új idők fegyverkovácsai mesterműveit, melyek ahogy a múltban, úgy a jelenben is halálos fegyverek.
7. rész - A római Glaudius

8. rész - A Moro Kris

1. rész - A kalózok rövid kardja

2. rész - Nepáli Kukri

3. rész - A harci pöröly

4. rész - A Shotel

5. rész - Khopesh

6. rész - A skót kétélű kard

7. rész - Tüskés pajzs

8. rész - Viking pallos

10. rész - Tabar

3. Évad
1. rész - Bajnoki kiadás

2. rész - A rajongók kedvencei

3. rész - Pillangó-kardok

4. rész - Falcata

5. rész - Kora kard

6. rész - Hunga Munga

7. rész - Vadkan lándzsa

8. rész - A Xiphos-kard

9. rész - Lovassági szablya

10. rész - A Pandat

11. rész - A Naginata

12. rész - Zulu Iklwa

13. rész - A Haladie

14. rész - A Zweihander

15. rész - A Pata

16. rész - Visszatérés

4. Évad
. rész - Amerikai
40
1. rész

2. rész

3. rész

4. rész

5. rész

6. rész

7. rész

8. rész

9. rész

10. rész

11. rész

12. rész

13. rész

14. rész

15. rész - A Tabar-Shishpar
16. rész - A Shamshir
17. rész - A Kampilan
18. rész - A Kpinga
19. rész - A Yatagan
20. rész - Nemzetközi bajnokság
21. rész
A Tűzben edzett című reality sorozatban négy kovács versenyez a tízezer dolláros fődíjért és a "Tűzben edzett" bajnok címéért. Az embert próbáló feladatokból álló fordulók során a versenyzők megtervezik és elkészítik a régi és új idők fegyverkovácsai mesterműveit, melyek ahogy a múltban, úgy a jelenben is halálos fegyverek.
22. rész

23. rész

24. rész

25. rész

26. rész

27. rész

28. rész

29. rész

30. rész

6. Évad
. rész - Amerikai
40
1. rész - Hosszú út a megváltásig 1. rész
2. rész - Hosszú út a megváltásig 2. rész
6. rész - Katonák akcióban: Tengerészgyalogság
7. rész - Katonák akcióban: Haditengerészet
8. rész - Katonák akcióban: Döntő
9. rész - A Nagamaki
10. rész - Attila kardja
11. rész - A Partizán
12. rész - A Messer-kard
13. rész - Sárkány Dao
14. rész - A gyalogtüzérségi kard
15. rész - A Lochaber balta
16. rész - A sétabotba rejtett kard
17. rész - A vadkan-lándzsa
18. rész - A Falchion
19. rész - Napóleon szablyája
20. rész - A Bhuj
7. Évad
. rész - Amerikai
40
12. rész
13. rész
14. rész
15. rész
16. rész
17. rész
18. rész
19. rész
20. rész
21. rész
22. rész
23. rész
24. rész
25. rész
26. rész
27. rész
28. rész
29. rész
30. rész
8. Évad
. rész - Amerikai
40
1. rész - Episode 1
2. rész - Episode 2
3. rész - Episode 3
4. rész - Episode 4
5. rész - Episode 5
6. rész - Episode 6
7. rész - Episode 7
8. rész - Episode 8
9. rész - Episode 9
10. rész - Episode 10
11. rész - San Mai rejtély
12. rész - Második esély bajnokság 1. rész
13. rész - Második esély bajnokság 2. rész
14. rész - Második esély bajnokság - Döntő
15. rész - Memóriajáték
16. rész
17. rész - Sarki kohó
18. rész
19. rész
20. rész - Halálos duó
21. rész
22. rész - Kalapácsok versenye
23. rész - Rejtélyes középkori kard
24. rész - A te döntésed
25. rész
26. rész
27. rész
28. rész - A fegyveres erők bajnoksága 1. rész
29. rész - A fegyveres erők bajnoksága 2. rész
30. rész - A fegyveres erők bajnoksága - Döntő
31. rész - A zsűri élre áll - Doug Marcaida
32. rész - Ifjak kihívása
33. rész - A zsűri élre áll - Ben Abbott
34. rész - A sötét oldal
35. rész - A zsűri élre áll - J. Neilson
36. rész - Damaszkusz 500
. rész - Amerikai
38
2. rész - Gladiátorok: A harc folytatódik
3. rész - A kovácsműhely gladiátorai: A viking és a gladiátor
5. rész - A kovácsműhely gladiátorai: A végső harc
6. rész - Roncskihívás
7. rész - Üzemzavar
8. rész - Bádoglemez-kihívás
9. rész - Megvadult pengék
10. rész - Kétpengés galiba
12. rész - Forradalmi háborús műhely
13. rész - Irány a tenger
14. rész - A Nyugat leggyorsabb pengéje
15. rész - Damaszkusz legjobbja
17. rész - Óriási kard
19. rész - Óriási: 5 tonnás kihívás
20. rész - Marvel - Midnight Suns
21. rész - Óriási: Hog Wild
22. rész - A Frankenstein-kihívás
10. Évad
. rész - Amerikai
40
1. rész - Úton: Texasi csata
2. rész - Úton: Montanai küzdelem
3. rész - Úton: Appalach-i csata
4. rész - Úton: Kalamazoo-i csata
5. rész - Úton: Amerika bajnoka
6. rész - Konyhafőnök ajánlata
8. rész - A halál hangszerei: Az ostrom mesterei
9. rész - Győzd le a veretlent: A rejtély elsajátítása
10. rész - Győzd le a veretlent: Kachin Dao meghódítása
11. rész - Legyőzni a legyőzhetetlent: A Cutass felett
12. rész - Legyőzni a legyőzhetetlent: Higgadtan
13. rész - Legyőzni a bírákat: Teszteld a legjobbat
14. rész - Legyőzni a bírákat: A machete mestere
15. rész - A bírák ellen: Megbirkózni Tizonával
16. rész - A bírák ellen: Shamshiri leszámolás
22. rész - A halál eszközei: A pusztítás mesterei
23. rész - Győzd le a bírát: A katana-csata
. rész - Amerikai
40
. rész - Amerikai
40
. rész - Amerikai
40

Mi a véleményed erről a filmről?

(0 osztályzat alapján 0,00)
A film értékeléséhez jelentkezz be vagy regisztrálj itt!

Hozzászólások

Összesen 0 vélemény
Hozzászólás írásához jelentkezz be vagy regisztrálj itt!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!